Mohamed története, Bulgária
Mohamed a Harmanli menekülttáborban idén májusban – Fotó: © UNHCR/D. Kasavelov
Van egy terem a bulgáriai Harmanli befogadó állomáson, amelyik egészen különleges a számomra. Ahányszor csak közeledem feléje, gyerekhangokat és nevetést hallok. Amint belépek, harminc gyerek néz rám széles mosollyal az arcán. Nyomban elfelejtem minden gondomat és keserűségemet.
Ki vagyok én? Mohamed, egy 24 éves menekült Szíriából, és az egyik önkéntes, aki Harmanliban angol nyelvet tanít.
Egy délnyugat-szíriai városban, az izraeli határhoz közeli Kuneitrában születtem. A családommal 18 éves koromban költöztünk a fővárosba, Damaszkuszba. A Damaszkuszi Egyetemen szereztem tanári diplomát. Az az álmom, hogy tanár legyek, hogy másokat taníthassak mindarra, amit én megtanultam.
Ha Szíriában maradtam volna, miután végzek, be kellett volna vonulnom a hadseregbe. De nem akarok harcolni. Csak tanítani akarok, és élni az életemet.
Az egyik legkedvesebb hobbim az utazás, de a legutóbbi utam nem volt betervezve. Fájdalmas volt, és az élet kényszerített rá, hiszen csak menekültként maradhattam távol a szíriai válságtól.
A legnagyobb álmom, hogy egy nap megnyitom a saját iskolámat. A szíriai helyzet megakadályozta, hogy ezt elérjem. De nem adtam fel a reményt, újra akarom kezdeni az életemet – talán Nyugat-Európában.
