Tagwa története

Tagwa a Gendrassa menekülttáborban Dél-Szudánban – © UNHCR/K. Kot-Majewska

Tagwáról akkor hallottam először, amikor 2013 szeptemberében megérkeztem Jubába, Dél-Szudán fővárosába. Sara, az elődöm a helyi UNHCR irodában már az első nap a következőkkel fogadott: „Van itt egy fantasztikus lány a Gendrassa menekülttáborból. Ő érte el a legjobb eredményt egész Dél-Szudánban az általános iskolai időszakot záró vizsgán, mire felajánlottak neki egy ösztöndíjat a hollandiai Maastrichtban a United World College-ban. Feltétlenül találkoznod kell vele!” Később kiderült, a munkám első hónapjaiban az egyik legnagyobb feladatom éppen az lett, hogy Tagwát kijuttassam Dél-Szudánból.

Októberben találkoztunk. Félénken mosolygott, és arról beszélt, hogy valóra szeretné váltani az álmát, hogy egyetemi diplomát szerez. „Nagyon szeretnék középiskolába járni, de olyan itt nincs a táborban” – mondta. „Ha nem sikerül, akkor nemsokára férjhez megyek, mint annyi más korombeli lány. Nem akarom, hogy ez bekövetkezzen. Újságíró akarok lenni, és leírni mindazt a szörnyűséget, amit a háború miatt át kellett élnünk.” Akkoriban már önkéntesként dolgozott a tábor egyik rádióállomásánál.

Tagwa 2011 szeptemberében menekült el a szüleivel és öt testvérével a Szudáni Köztársasághoz tartozó Kék Nílus Államból, akkor, amikor a harcok elérték Damazint, a szülővárosát. Azóta, hogy abban az évben kirobbant a fegyveres konfliktus a Szudáni Fegyveres Erők és a Szudáni Népi Felszabadítási Mozaglom északi szárnya között, mintegy 210 ezer szudáni keresett menedéket a frissen létrejött Dél-Szudánban. Tagwa családja hosszadalmas menekülés után végül 2012 áprilisában érkezett meg Maban megyébe, ahol az UNHCR regisztálta őket, és beköltözhettek a Gendrassa táborba.

Nagyon akartam segíteni neki, hogy elérje a célját. Az, hogy megkapta az ösztöndíjat, csak az első lépés volt: még be kellett szereznünk az útiokmányokat, a vízumokat, el kellett intéznünk a sárgaláz elleni védőoltást és sok minden mást. Dél-Szudán egy új ország, még csak most a helyükre kerülő hivatali intézményekkel, amelyek még sosem adtak ki menekülteknek szóló útiokmányokat. Így hát ezek beszerzése bizonyult a legkeményebb diónak.

Ám jött az újabb fordulat. December 15-én, mindössze órákkal a megbeszélt időpont előtt, amikor át kellett volna vennünk a kész dokumentumokat, tankok gördültek végig Juba utcáin, és elkezdődtek a harcok. Napokig ki sem mozdulhattunk az épületből. Ahogy a harcok kiterjedtek, ezrek menekültek el az országból, mások pedig igyekeztek a legkülönbözőbb helyeken, nem utolsósorban az ENSZ intézmények területén menedéket találni. Csak 2014 januárjában tudtuk újrakezdeni, amit félbehagytunk. Tagwa végül megkapta az úgynevezett Egyezmény szerinti Úti Okmányt (Convention Travel Document), az elsőt, amelyet a világ legfiatalabb állama kibocsátott, és ez alighanem az egyik legjobb hír volt, ami azokban a napokban Dél-Szudánból érkezett.

Tagwa 2014 áprilisában vett búcsút tőlünk. Boldog volt, és alig várta, hogy belekóstoljon az új életébe, de persze tele volt aggodalommal is, hogy el kell hagynia a családját. Az UNHCR teljes dél-szudáni csapata, mindenki, aki csak megismerte őt, nagyon szorít érte. Ki tudja, talán egy nap hallunk majd egy híres újságíróról, Tagwáról, az egykori szudáni menekültről.