Krikettjátékos. Magyar válogatott. Menekült.
„Ezért az országért akarok jól játszani.”
Zeeshan, 19 éves: „Úgy gondolok már Magyarországra, mint a saját országomra, és szeretem, amikor a válogatott mezét viselem. Amikor játszunk, ezért az országért akarok jól játszani.”
„Szeretem az iskolámat és a krikett csapatot. Nincs itt problémám semmivel. Az egyetlen problémám, hogy hiányzik a családom, néha annyira, hogy az már fáj. Hiányoznak a szüleim, a kishúgom és a kisöcsém.”
„Amikor a válogatottal Máltára repültünk, akkor ültem először repülőgépen. A felszállásnál mondtam is a többieknek, semmi szín alatt nem lépek még egyszer egy gép fedélzetére, inkább futva jövök vissza Magyarországra. Aztán az úton sokat nevettünk, és el is feledkeztem arról, hogy félek.”
„Magyarországon akarok élni. A barátaim, akik Belgiumba, Ausztriába és más európai országokba kerültek, folyton hívnak, hogy csatlakozzak hozzájuk, de ahogyan az elmúlt négy évben nem mentem, a jövőben sem fogok.”
Alig több mint négy évvel ezelőtt a tálib fegyveresek egy közvetítő révén rémisztő üzenetet küldtek Zeeshan családjának a pakisztáni Pesavar közelében lévő falujukba: csatlakozol hozzánk vagy meghalsz. Nem volt idő tétovázni – a család azonnal eldöntötte, hogy Zeeshannak, jóllehet a fiú akkor még csak 14 éves volt, el kell menekülnie.
Egy kilenc hónapig tartó, veszélyekkel teli út után a kamasz fiú egy kamion konténerében érkezett meg Magyarországra. Majd 2013 januárjában megkapta a menekült státust.
Nem sokkal később, amikor egy nap a barátaival elmentek megnézni a Margitszigetet, nagy örömére néhány krikettező indiai és brit férfit vett észre. Magyarország finoman szólva nem számít a sportágban nagyhatalmai közé, Zeeshan viszont otthon, Pakisztánban szinte napkeltétől napnyugtáig az utcán krikettezett. Hamar be is került a csapatba, majd nemsokára már a Magyar Krikett Szövetség képviselői is felfigyeltek a tehetségére. Egyik napról a másikra a magyar válogatottban találta magát, és 2013 nyarán már útban is volt Máltára, hogy ezüstéremhez segítse Magyarországot egy nyolc nemzetet felsorakoztató tornán. Alig hat hónappal az után, hogy Magyarország megadta neki a menekült státust.
„Nem is gondolok arra, hogy visszamenjek Pakisztánba” – mondja Zeeshan. – „Akárhányszor elhagyom Magyarországot, egy-két nap elteltével már honvágyam van. Az egyetlen dolog, amiről manapság még álmodozom, az az, hogy a családom egy nap idejön, és újra velük lehetek.”
Menekültek. Hétköznapi emberek, rendkívüli sorsok. Oszd meg a történetüket!
TOVÁBBI TÖRTÉNETEK
Sophie – Dadus. Édesanya. Menekült.
„A gyerekek tele vannak bizalommal, nincsenek előítéleteik.”
Dariush – Idegenvezető. Petőfi-rajongó. Menekült.
„Rá vagyok kattanva Magyarországra”
Gurung – Szakács. Tanár. Menekült.
„A magyarok imádják a főztömet, a lepénykenyér királyának hívnak.”