Gurung, 43 éves: „A főzés 6 évesen lett a szenvedélyem. Amikor főzök, az illatok, ízek és aromák még mindig édesanyámra emlékeztetnek, ahogy azt a rengeteg különleges fűszert használva sürög-forog a konyhában.”

„A mi családunk földműves család, és egy apró nyugat-nepáli faluból származik. A szüleim és az öt testvérem napkeltétől napnyugtáig keményen dolgoztak a földeken. Én voltam az egyetlen, aki iskolába járt, a többiek még írni, olvasni sem tudtak. Emlékszem, milyen nehéz volt a monszun esős hónapjai alatt naponta egy órát a dzsungelen keresztül gyalogolni az iskolába. Délutánonként siettem haza, hogy megfőzzem a vacsorát. Mindig boldoggá tett, amikor azt láttam, hogy családom egy hosszú, kimerítő nap után békésen vacsorázik. Csodálatos volt együtt leülni és élvezni a finom ízeket.”

„Akkoriban még nem volt áram a faluban, egy kis agyagból készült fazékban készítettem az ételt a tűz fölött. Puszta kézzel kevertem össze a kertünkben megtermett fűszereket és hozzávalókat. Imádtam a bokorról frissen leszedett már illatában is csípős chilit. Az a finom chili már 12 éve hiányzik nekem.”

„Később az egyetemen, Katmanduban is főzésből tartottam el magam, mivel a szüleim nem tudtak anyagilag támogatni. Az volt az álmom, hogy saját vállalkozásom legyen, és finom ételekkel tegyem boldoggá az embereket. A magyarok imádják a főztömet, a lepénykenyér királyának hívnak. Ez az, amit szeretek Budapestben: itt, ha keményen dolgozol, boldogulhatsz.”

„Sohasem voltam munkanélküli, még akkor sem, amikor hosszú éveken át menekültként éltem. Valószínűleg azt a kitartást és szorgalmat örököltem, amivel csak egy hegyi földműves család gyermeke büszkélkedhet.”

Gurung Lekh Bahadur gimnáziumi történelem- és földrajztanárként dolgozott, amikor 12 évvel ezelőtt el kellett menekülnie a szülőhazájából. Azt mondja, a tanárok az állam és a lázadók konfliktusainak kereszttüzébe kerültek, és sok kollégáját meggyilkolták.

Gurung nem tudta Magyarországra magával hozni sem a lányát, sem a feleségét, és azóta sem látta őket. Hat évvel elmenekülése után tudott velük először kapcsolatba lépni a Facebookon keresztül. „Nagyon hiányoznak” – mondja. Szerencsére a család sértetlenül megúszta azt a pusztító erejű földrengést is, amely nemrégiben romba döntötte az országot. Gurung reméli, hogy az étterme hamarosan nyereséges lesz, és akkor ide tudja hozni a szeretteit. „Magyarország az otthonom, ez az ország lehetőséget adott arra, hogy újra kezdjem az életem. Mindezt meg akarom mutatni a feleségemnek és a lányomnak is.”

Menekültek. Hétköznapi emberek, rendkívüli sorsok. Oszd meg a történetüket!