Al Ghaoui Hesna, újságíró
Egy szíriai menekült család költözteti új helyre az otthonát a Zaatari táborban. Fotó: Al Ghaoui Hesna
Ez a fotó a világ második legnagyobb menekülttáborában, a jordániai Zaatariban készült 2014 januárjában. Egy család költözteti rajta éppen új helyre az otthonát, az úgynevezett „lakókocsit” a hatalmas kiterjedésű táborban.
Akkor készítettem ezt a felvételt, amikor a táborban forgattuk a „Bábel” soron következő adását. Emlékszem, igencsak vegyes érzelmek kavarogtak bennem, amikor mindezt láttam. Elsőre az ütött szíven, hogy milyen kicsi az a fiú, aki azt a jókora lakókocsit húzza. Nem több 8, esetleg 9 évesnél… Csütörtök reggel volt, és eszembe jutott: nem kellene ilyenkor iskolában lennie. Majd belém hasított a felismerés, hogyan is lehetne arra számítani, hogy „normálisan” mennek a dolgok egy válságövezetben, ahol gyerekek ezrei kényszerültek elhagyni az otthonukat, és a legtöbbjüknek sokkal hamarabb kell felnőtté érniük, mint a világ biztonságosabb tájain élő kortársaiknak.
Ám szemet szúrt valami más is. Az acélrácsok a mobil otthon ablakain. Ennek a családnak a tagjai elvileg a szerencsések közé tartoznak, hiszen nem sátorban, hanem lakókocsiban élnek. Viszont milyen élet lehet ez, ha még ezeket az ideiglenes otthonokat is fémrácsokkal kell védelmezni?! Később megtudtam, hogy Zaatariban korábban igencsak magas volt a bűnözési ráta, utcai bandák és más bűnözői csoportok tették még keservesebbé a menekült családok mindennapjait, mindaddig, amíg végül a tábor karizmatikus új vezetője, a mára csak „Zaatari polgármestereként” emlegetett Kilian Kleinschmidt rendet nem teremtett.
Polgármester, hiszen Zaatari majdnem olyan, mint egy nagyváros, annak minden előnyével és hátrányával. Több mint 100 ezer lakosa van, amikor ott jártam, 36 olyan étterme volt, amelyet menekültek nyitottak, és számos lakókocsit alakítottak át üzletekké, internet kávézókká vagy éppen imaházakká. A tábor Champs Elysées néven „becézett” főutcáján a babakocsitól a menyasszonyi ruháig szinte minden kapható, sőt, még aranyműves műhelyek és biliárd termek is nyíltak.
Mindeközben az emberek elkezdték lebetonozni a mobil otthonuk előtti kertben a járdát, virágokat ültetnek és szökőkutakat építenek. S mára a háztartások 40 százaléka vásárolt tévét és műholdas antennát. Ugyanakkor ezek az emberek egy véget érni nem akaró háborútól alig kőhajításnyira élnek, a fiataloknak pedig nincs mit csinálniuk, és szinte semmit sem várhatnak a jövőtől, nem csoda, hogy a fiatalkorú bűnözés riasztó méreteket öltött a táborban.
Ha Zaatari város lenne, a második legnagyobb város lenne Jordániában. Csakhogy a menekültek közül, akikkel beszélgettem, soha senki nem nevezte városnak. Ez a szó ugyanis egyfajta állandóságot sugallna, miközben ők soha nem akarják föladni a reményt, hogy egyszer hazatérhetnek az otthonukba.
Al Ghaoui Hesna a Magyar Televízió újságírója és szerkesztője. Több mint húsz országból, köztük jó néhány háborús övezetből tudósított. Munkájáért számos magyar és nemzetközi díjban részesült.
